Zs. Nagy Emese honlapja
Te
Hívatlan, későn fészkelt fejembe a gondolat, megszállta elmém, s itt ragadt,
így ágyamba tértem, álmodni rólad szüntelen, szüntelen; reggel pedig neveddel ébredem,
a derült szótagokkal, melyek peregnek ajkamon, mint könnyek, puhán, sósan,
akár a varázs, a bűvölet.
Szerelembe esni
ragyogó pokol: lapuló, szomjazó szív,
mint a gyilokra kész tigris; a szerelmes vad csókjai a bőr alatt,
Gyönyörű, hatalmasabb az életnél, az életemnél, ahová besétáltál.
Elbújtam hétköznapjaim szürkeségében, a rutin pergő mókuskerekében,
álcázott szobámban. Elterültél tekintetemben,
visszapillantva valaki arcáról, egy felhő alakjáról,
a lankadó, nyugvó holdról, mely engem bámul,
ahogy kinyitom a hálószoba ajtaját. A függönyök megrándulnak.
S ott fekszel az ágyon, akár egy ajándék, akár egy érinthető álom.